A karácsonyi ünnepkör egyik kedves hagyománya a Lucabúza vetése. A régi paraszti életből ered ez a hagyomány. Egyfelől ha az elvetett búza szép magasra és sűrűre nőtt, akkor következtetni lehetett a jövő évi termésre. Másfelől lehet azt is olvasni, hogy mindegyik cserépbe más-más fajta magot vetettek, és amelyik legszebben kikelt abból a fajtából vetették következő évben a kenyérnek valót.
Nos a mai hibrid, fémzárolt vetőmagok korában a Lucabúza ilyen vonatkozásában elvesztette jelentőségét. Ennek ellenére sokan követik a hagyományt ha más célból nem is a lakás díszítésére. Ha máshonnan nem jutunk hozzá, piacokon december elején biztos szerezhetünk kis tasakokba csomagolt búzaszemeket.
Egy szép virágcserepet majdnem színültig töltünk földdel, majd megszórjuk a búzamaggal. Vízzel permetezzük meg alaposan a magokat, majd vékonyan takarjuk be földdel. Állítsuk a cserepet vizes tálkába, hogy szívja fel a föld a vizet. Ez után naponta többször is ellenőrizzük, hogy a föld teteje ne száradjon ki, ha kell permetezzük meg. Csak néhány nap után indul csírázásnak a mag. Ha kikelt, akkor már nem kell annyira ügyelni a nedvességre, hisz már van a növénykének gyökere, amivel a talajból nedvességet tud felvenni, és kevésbé érzékeny a kiszáradásra.
Karácsonyra szép és dús búza lesz belőle. Régen a karácsonyi asztal dísze volt, a bőséget jelképezte. Ha nem locsoljuk túl, de nem is szárítjuk ki, akkor akár vízkeresztig is kitart.
A Lucabúzát a karácsony előtti időszakban ajándékba is adhatjuk, egy magunk készítette szép kis kaspóval biztosan örömöt okozunk a megajándékozottnak. A búzafű igen egészséges táplálék!
Forrás: Hétszínvilág Fotó: Peggy und Marco Lachmann-Anke